Hírlevél
BEMUTATKOZÁS SZERVEZETEINK AKTUALITÁSOK ESEMÉNYEK TAGSZERVEZETEINKTŐL GALÉRIA LINKEK ELÉRHETŐSÉG DÍJAZOTTAK GÁLÁK
AKTUALITÁSOK
Közel az Úrhoz. Egyházi énekek ökumenikus találkozója    
Általános | 2022.10.30.
2022. februári elnökségi ülésünkön állítottuk össze Szövetségünk ez évi programját. A korona vírus járvány miatti óvatos, de bizakodó tervezés során az elnökség arra törekedett, hogy a már jól bevált és népszerű rendezvények mellett olyan programok is szerepeljenek az „étlapunkon”, ami még eddig nem volt.

Tagságunk többségének vallásos érzületét ismerve már korábban felvetődött, hogy ehhez kapcsolódóan szervezzünk valamilyen eseményt. A COVID miatt azonban csak most keríthettünk sort rá.

Máj Péter általános alelnök újra felelevenítette a már korábbi ötletét, miszerint Szövetségünk, tagszervezeteink körében szervezze meg az egyházi énekek ökumenikus találkozóját. A rendezvénynek címet is javasolt: „Közel az Úrhoz”. Az elnökség a javaslatot elfogadta és a program bekerült a Szövetség 2022 évi programjába.

A programot nagy érdeklődés fogadta és így került sor a nyár közepén a nem mindennapi eseményre a segesdi Szent László Katolikus Templomban. Nem csak a Szövetségünkhöz tartozó közösségek tagjai éltek át szép,  felejthetetlen élményeket a templomot zsúfolásig megtöltő padsorokan, de az online közvetítés révén a nagyon sok honfitársunknak is. Stikel János elnök szerint nincs tudomásunk arról, hogy az elnöksége tizenkét esztendeje alatt bárhol is lett volna hasonló jellegű nyugdíjas rendezvény hazánkban. A helyszín kiválasztásában a 18. században épült templom szépsége és csodálatos akusztikája játszott szerepet. A templom plébánosa, Kóré Miháy örömmel mondott igent a felkérésünkre, mint ahogy Bencze Imre Segesd polgármestere is maximális támogatásáról biztosított bennünket. Már az előzetes jelentkezések minden várakozást felülmúltak, végül tizennégy településről közel kétszázan jöttek el, a megkérdezettek pedig kivétel nélkül magas hőfokon beszéltek az eseményről. A résztvevők megerősítették, hogy jó ötletnek bizonyult a találkozó megrendezése. Nem gondolták volna, hogy ekkora lesz az érdeklődés, és hogy ennyi szép dalt hallhatnak és különlegesen csodálatos élményben lesz részük. Rendkívül elismerően szólt a rendezvényről Iharos polgármestere, Horváth Győző is, aki elkísérte nyugdíjasait. Megerősítette, hogy nagyon jó gondolat volt a segesdi templomban megrendezni a találkozót, amelynek miliője mindenkire különleges hatást gyakorolt. Növelték a bemutató hangulatát a hangszeres kísérők is. A lenyűgöző érzelmi hatása volt a templomi orgonának, amelynek megszólaltatója, Huszics József berzencei kántor nem csupán remek játékával, hanem csodálatos hangjával is elbűvölte a közönséget. Az énekkarok közül nehéz lenne bármelyiket is kiemelni, lévén valamennyien jól felkészülve, szívből jövő, mély átéléssel adták elő a választott egyházi énekeiket, amelyek közül minden bizonnyal jó párat még a templom falai között is ritkán hallani. Méltó befejezése volt a rendezvénynek az orgonakísérettel történt közös éneklés. Valószínűleg féltett emlék lesz majd az az emléklap melyet a résztvevők vehettek át a találkozón való szereplésük emlékére. Nem ok nélkül jegyezte meg Stikel János a záró beszédében, hogy léleképítő, felemelő élmény volt a találkozó, és hogy a Szövetség eltökélt a folytatás mellett. Hasonlóképpen nyilatkozott Kóré Mihály plébános is, akinek elmondása szerint a segesdi szolgálata alatt nem volt ilyen csodálatos élményben része, és felkérés esetén a jövőben is örömmel ad otthont a rendezvénynek.

A találkozóról készült fotók a honlap „GALÉRIA” könyvtárában láthatók

Elnökség

    iwiw facebook twitter kedvencekhez nyomtatási képCikk nyomtatása


« VISSZA

 

Letölthető anyagok
1% felajánlása
AKTUALITÁSOK
42. alkalommal is Ezüst Nyár    
Általános | 2025.03.28.
A Szövetség elnökség februári ülésén döntött arról, hogy folytatva a több, mint négy évtizedes hagyományt 2025. évben is megrendezi a „Somogyi Szépkorúak 2025 Táborát”
Nagy segítség számunkra a személyi jövedelemadó 1%.-nak felajánlása    
Általános | 2025.01.30.
Elkeseredésében Alkotmánybírósághoz fordult    
Általános | 2025.01.11.
A somogyi nyugdíjasokat (is) érintő, kedvezőtlen tendenciára hívta fel a figyelmet Stikel János, a vármegyei nyugdíjas szövetség elnöke. – A KSH 2024. január 1-i adatai szerint a somogyi öregségi nyugdíjak 16 ezer forinttal voltak az országos átlagnyugdíj alatt, ezzel a vármegyék rangsorában a 14. helyet foglaljuk el.
Megelőzné a tragédiákat a szövetség    
Általános | 2025.01.10.
A Szövetség tagságának köréből érkezett a javaslat. Az elnökség 2024. decemberi elnökségi ülésén felkarolta és támogatja az ötletet.
Sokszínű programok 2024. második félévében    
Általános | 2024.12.16.
Négy hónap, hét megyei színtű rendezvény, közel 1500 résztvevő, több mint 100 színpadi produkció több mint 700 perc ( 12 óra ) tiszta műsoridő!
LEGÚJABB KÉPEK