Sok-sok év távlatából úgy tűnik nekem, hogy akkor nagyobb volt és fehérebb a hó. Csendesebb volt a tél. Más volt. Talán azért maradt meg így emlékeimben, mert akkor még olyan egyszerűen tisztának éreztem és láttam mindent, mint a hópihék millióiból vastagra hízott hótakaró.

Nekem a csoda volt a háztetőt, a fákat a földes utat és játszóterünk hatalmas rétjét betakaró fehér csillogás, mely ezernyi szikrát szórt a vakító napfényben és ezüstösen világított a ropogó hideg esti Hold fényében.

Szent este volt. A falu szélső utcájában álló kis házunk tiszta szobáját belengte az elparázslott csillagszóró és a fenyőfa különlegesen keveredett illata. Álltam a szoba kicsinyke  ablaka előtt és csodálattal néztem a hópihék cikázását. A kátrányos oszlopon himbálódzó villanykörte halvány fénysugarában az enyhe szélben táncot járva hullottak. Egy részük megpihent az égő tányérján, hogy elolvadva apró jégcsipkék formájában folytassák földi létüket.

Csendben hullottak és értek földet.

Álltam az ablaknál, melyre a Tél művész gyönyörű jégvirágot festett. Egyszer csak megérintette a vállamat valaki. A nagyanyám állt mögöttem. Jól esett a szeretetteljes érintése. Így álltunk csendben néhány pillanatig, majd magam sem tudom miért, hirtelen megkérdeztem tőle

-   Mond! A hópihének miért nincs hangja?

Biztos meglephette a kérdésem, mert hosszasan várt a válasszal. Mintha nehezen birkózott volna meg a mondatokkal. Talán először magának is feltette a kérdést, mert igazán ezen soha nem gondolkodott. Magától értetődő volt, hogy a hó csendben hullik.

-   Sokféle hangja van a hópihének, csak meg kell hallanunk. – mondta végre.

A hópihe hangja sokadmagával a talpunk alatti roppanás, amiből tudjuk, hogy az utcán a szomszéd néni tipeg, vagy a gyerekek szaladnak.

A hópihe hangja a lovas szán talpának suhogása, a lovak patáinak tompa puffanása, nyakukban a csengő csilingelése.

A hópihe szól akkor is, amikor fehér terhük alatt a fák ágai megreccsennek. A hópihe hangja a kályhában izzó fahasáb pattogása, a disznót perzselő szalma ropogása, miközben tűzében lassan belehal.

A hópihe hangja az élelmet kereső vadak nesztelen lépése, a fekete varjak messze hallatszó károgása.

A hópihe hangja az adventi készülődés, a templomból kiszűrődő éjféli orgona muzsika.

A hópihe hangja a karácsonyi fenyő előtt álló gyerekek szemének ragyogása, a kalács illata, a lelkek egymásba karolása.

- Sok féle hangon szól nekünk a hópihe. Van amikor haljuk e hangot, de sokszor inkább látjuk vagy érezzük e csodálatos kristály üzenetét. Sokszor csak lelkünkben halljuk ahogy szól hozzánk. Neked kell lefordítanod az emberek nyelvére. S ezt csak akkor tudod megtenni, ha megtanultál hópihéül beszélni. Ha megtanultad e tiszta fehér ragyogás üzenetét. Érted ugye? – kérdezte és magamra hagyott, talán azért, hogy én is halljam, értsem a hópihe hangját.

Sok sok évtized telt el azóta. Már rég elhagytam azt a kis falusi házat. A város élete lüktet mindennapjaimban. Nagyanyám sírját is már sokszor belepte a fehér ragyogás. De ő a hópihe hangján  most is üzen nekem.

Állok városi lakásom ablakánál és nézem, ahogy méltóságteljesen alá ereszkedik a hópihe Pontosan ugyan úgy mint akkor. Rohanó emberek, autók sokasága tapossa latyakos barnára tisztaságát. A fenyőfa gazdagabban díszített, több alatta az ajándék. Emlékeimben mégis szebben ragyog AZ a karácsonyi fenyő, abban a faluszéli kicsinyke ház tiszta szobájában. Eszembe jutnak nagyanyám szavai. Igen van hangja a hópihének. S most mégis mintha nem érteném. Talán már nem beszélek hópihéül? Más lett a hangja a mostani hópihének? Pedig ugyanolyan gyönyörű fehér kristályok pihennek meg az erkély korlátján, mint annak idején a kis házunk ablakának párkányán.

Mintha másként hallanám a hangját. Ingerültség, hamisság, zaklatottság, gonoszság a fogak csikorgatása? Az internet, sms, a facebook és mobiltelefonok elszemélytelenedett világa? Nem, ez nem az a hang, mint akkor. Nem tudom eldönteni, hogy melyik a hópihe igazi hangja. Amit akkor hallottam, vagy ami most lüktet a gondolataimban. Azt hiszem mindegyik.

De talán legszebb hangja most is a gyermekszem őszinte ragyogása. A társad bizsergést árasztó ölelése. A baráti készfogás. A családi asztalon gőzölgő ünnepi húsleves illata….

„Találd meg és értsd ma is a hópihe hangját: Itt van most is veled!” - súgja fülembe akkori hangom.

Gyermekkorom legszebb csendje volt az a karácsony esti hóesés, a hópihe hangja.

A néma ragyogás.

Stikel János