Hírlevél
BEMUTATKOZÁS SZERVEZETEINK AKTUALITÁSOK ESEMÉNYEK TAGSZERVEZETEINKTŐL GALÉRIA LINKEK ELÉRHETŐSÉG DÍJAZOTTAK GÁLÁK
AKTUALITÁSOK
Vegyes aktualitások    
Általános | 2018.04.24.

Vegyes aktualitások

Felhívások:

1. Szövetségünk elnöksége februári ülésén úgy döntött, hogy kellő számú jelentkező esetén 2018-ban is megrendezi az

„Ezüst Nyár” Somogyi szépkorúak Táborát.

A helyszín ezúttal is a Balatonszemesi Esély Alapítvány Üdülő lesz!

A Tábor időpontja:

- szeptember 02. ( vasárnap ) – szeptember 08 ( szombat ) 6 nap

A tábor részvételi díja: 31 500.- forint, amely tartalmazza szállás, a napi   háromszori étkezés, a hajókirándulás a szalonnasütés és egyéb programok költségeit!

A szervezők a hagyományoknak megfelelően az idén is érdekes szórakoztató programokkal várják a táborlakókat!

Jelentkezési határidő: 2018. június 16.-ig

A felhívás és a jelentkezési lap letölthető a honlap LETÖLTHETŐ ANYGOK könyvtárból, vagy igényelhető a kistérségi vezetőktől!


2. Az elnökség 2018 évi rendezvénytervébe két új szórakoztató programot tervezett be!

„ Keresem a Jó szót, avagy agyköszörű 60 év felett” címmel keresztrejtvény fejtő versenyt hirdetünk egyéni és csapat kategóriában.

A verseny időpontja: 2018. június 05 ( kedd )

A verseny helyszíne: Kaposvár Németh István fasor 7.

( volt helyőrségi klub HEK )

Jelentkezési határidő: 2018. május 31.-ig

A felhívás és a jelentkezési lap letölthető a honlap LETÖLTHETŐ ANYGOK könyvtárból, vagy igényelhető a kistérségi vezetőktől!


„ Játék az  Ördög Bibliájával „ címmel ULTI versenyt hirdetünk.

A verseny helyszíne: Nagyatád Vencel Étterem

A verseny időpontja: 2018 június 02. ( szombat )

Jelentkezési határidő: 2018. május 25.-ig

A felhívás és a jelentkezés módjával kapcsolatos információk letölthető a honlap LETÖLTHETŐ ANYGOK könyvtárból, vagy igényelhető a kistérségi vezetőktől!

Az elnökség és a szervezők mindenkit szeretettel hívnak és várnak a meghirdetett rendezvényeinkre!!!


Információ:

  1. Szövetségünk elnöksége 2018  április 27.én levelet küldött Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek, melyben ráirányítottuk a figyelmet arra, hogy a képviselő választások előtt bejelentett „rezsi csökkentésből” a fával és szénnel tüzelők ismét kimaradtak, ugyan úgy mint 2013-14-ben.

Kértük a belügyminiszter urat, hogy:

szülessen egyértelmű végrehajtási utasítás a fával és szénnel tüzelők rezsicsökkentésével kapcsolatosan;

a fával és szénnel fűtők rezsicsökkentése -  ugyan úgy mint a gázzal távhővel            fűtők esetében – jövedelmi viszonyoktól függetlenül terjedjen ki mindenkire!

( A levél elolvasható és letölthető a LETÖLTHETŐ ANYAGOK  könyvtárban )

Április 17.-én a belügyminiszter képviseletében Dr. Papp Emese főosztályvezető levelében összefoglalta azokat a jogszabályokat, melyek az egyszeri 12 000.- forintos „rezsicsökkentés” indoklását és végrehajtását szabályozzák.

Ugyanakkor érdemi választ nem kaptunk a levelünkben felvetett problémára, jelesül arra, hogy mikor és hogyan kapják meg a szilárd tüzelő anyaggal fűtők a támogatást, jövedelmi viszonyoktól függetlenül.

Ezért az elnökségünk a főosztályvezető válaszát nem tartja kielégítőnek és elfogathatónak. Nem látjuk a végrehajtás garanciáit. Úgy döntöttünk, hogy ismételten levelet küldünk a belügyminiszternek és ismételten kérjük a megoldást!

A belügyminisztertől érkezett levél elolvasható és letölthető a LETÖLTHETŐ ANYAGOK  könyvtárban.

Elnökség


Személyi jövedelemadó 1%-nak felajánlása

Alig egy hónap múlva lejár a munkavállalók jövedelemadó bevallásának határideje, mellyel megszűnik majd az ADÓ 1%-a FELAJÁNLÁSÁNAK LEHETŐSÉGE is!

De addig is van még lehetőség arra, hogy az adózók rendelkezzenek adójuk 1%-nak sorsáról.

Szövetségünk önfenntartó, ezért minden  forint, adóforint nagy segítség működésünkhöz, programjainkhoz.

Kérjük a kedves honlap látogatót, hogy támogasson bennünket adója 1%-val és ajánlja szövetségünket családtagjai, barátai ismerősei figyelmébe is!

Biztos lehet abban, hogy felajánlása nagyon jó célokat szolgál!

Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége

Adó szám: 19195324 – 1 – 14

Minden tagunk nevében köszönjük a segítségét!

Elnökség

 

    iwiw facebook twitter kedvencekhez nyomtatási képCikk nyomtatása


« VISSZA

 

Letölthető anyagok
1% felajánlása
AKTUALITÁSOK
Három hónap kilenc megyei szintű rendezvény 2018 második félévében    
Általános | 2018.12.03.
Minden évben hagyományosan a Szövetség naptárának második féléve bővelkedik eseményekben. Így volt ez 2018-ban is. A rendezvények sorát augusztus 04.-én megtartott „Reuma Kúra 2018” Játékos Sportverseny nyitotta és a Somogyi Szépkorúak II. Dalos Találkozója zárta november 14.-én. E két időpont között kilenc megyei szintű programot kínáltunk tagszervezeteink tagságának.
Vegyes aktualitások 2018 második félévéről    
Általános | 2018.07.05.
Elnökségünk júniusi ülésén megtárgyalta a 2018 második félévre tervezett programokat, az ezekkel kapcsolatos szervezési tennivalókat.Döntés született a rendezvények helyszíneiről és időpontjairól.Az előttünk álló félévben a Szövetség 9 megyei szintű rendezvényt tervezett és szervez. Sokszínű programokban gazdag félév elé nézünk.
Vegyes aktualitások    
Általános | 2018.04.24.
Megint kimaradnak a fával és szénnel fűtők a rezsi csökkentésből ?    
Általános | 2018.03.30.
Március 27.- én Szövetségünk elnöksége nevében levelet küldött Stikel János elnök Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek a fával és szénnel fűtők rezsicsökkentése körül érzékelhető bizonytalanság miatt!
...hogy jó legyen nyugdíjasnak lenni!... Újabb négy év tartalmas munkájával lett patinásabb Szövetségünk!    
Általános | 2018.03.30.
...hogy jó legyen nyugdíjasnak lenni!... Újabb négy év tartalmas munkájával lett patinásabb Szövetségünk!Magas részvétel mellett tartottuk meg március 21-én Szövetségünk tisztújító küldöttgyűlését, amely számadás volt az elmúlt négy év és a 2017-es év munkájáról.
LEGÚJABB KÉPEK
Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete. A derű hangjai. Vidám verses dalos összeállítá 
 
A vidám jelenet szereplői a megérdemelt tapsot élvezik 
 
 
 
Az asszonyok körében is népszerű a pinceszer 
 
Mesztegnyői Honi Hagyományőrző Egyesület. Szüret-pinceszer. Népi játék 
 
Alakul a szüret hangulata 
 
 
 
 
 
Kaposkeresztúri Nyugdíjas Klub. Egy szociális otthon élete. Vidám, keserű jelen 
 
Hol a beteg disznó? 
 
Bodrogi Szivárvány nyugdíjas Klub. A beteg disznó. Vidám jelenet. 
 
Békebeli pipázás 
 
Cigaretta és pezsgő 
 
 
 
Szentgáloskéri Napsugár Egyesület. Újságíró a Klubban,. Vidám jelenet 
 
Szent a béke. 
 
Nagyatádi Obsitos Hagyományőrző Dalárda. Jóska gyere haza. Hazaért. 
 
Nyugdíjasok Lengyeltóti Egyesülete. Az adóhivatalban. Vidám jelenet 
 
Kőröshegyi Nyugdíjas Klub. Interjú a 175 éves Kocog nénivel