BEMUTATKOZÁS SZERVEZETEINK AKTUALITÁSOK ESEMÉNYEK TAGSZERVEZETEINKTŐL GALÉRIA LINKEK ELÉRHETŐSÉG DÍJAZOTTAK GÁLÁK
AKTUALITÁSOK
MENNYI AZ ANNYI 2018 Tények és következtetések a 2018 évi 3%-os infláció követő nyugdíjemelésről és ami még ezen túl mutat    
Általános | 2018.01.29.
Szövetségünk nem valaki ellen, hanem a nyugdíjasainkért fogalmazza meg jó szándékú kritikai észrevételeit, javaslatait a nyugdíjasok életszínvonalával és életminőségével kapcsolatosan. Ez a szellemiség a 27 év során nem változott. A nyugdíjasoknak is joga van jobban élni, ha az ország gazdasági helyzete ezt lehetővé teszi.

Mielőtt a 2018 évi nyugdíjemeléssel kapcsolatban bemutatjuk a tényeket és elmondjuk az ebből általunk levont következtetéseket és javaslatokat néhány olyan alapvetést teszünk, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy nem vagyunk „beskatulyázhatóak” egyetlen irányba sem.

  1. Szövetségünk 27 évvel ezelőtt azzal az elsődleges céllal alakult meg, hogy tagságának érdekképviseletet és érdekvédelmet biztosítson. A célok között ez áll az Alapszabályunkban az első helyen. Ez a cél azóta sem változott.
  2. Szövetségünknél nincs jobb, vagy baloldali nyugdíj, csak nyugdíjas van.
  3. Szövetségünk nem valaki ellen, hanem a nyugdíjasainkért fogalmazza meg jó szándékú kritikai észrevételeit, javaslatait a nyugdíjasok életszínvonalával és életminőségével kapcsolatosan. Ez a szellemiség a 27 év során nem változott.
  4. A nyugdíjasoknak is joga van jobban élni, ha az ország gazdasági helyzete ezt lehetővé teszi.

Most is amikor a 2018 évi nyugdíjemelés kapcsán fogalmazzuk meg észrevételeinket és javaslatainkat a fenti elvek érvényesülnek.

Amikor 2010-ben a hatalomváltást követően a kormány a nyugdíjemeléssel kapcsolatosan megfogalmazta akaratát, Szövetségünk az akkori gazdasági körülmények közepette egyetértett azzal a minimális kormányzati célkitűzéssel, hogy a nyugdíjak az infláció követő nyugdíjemeléssel rövid távon megőrizzék a vásárló értéküket.

Ez akkor és most is számunkra azt jelentette, hogy a kormány határozatlan időre elvileg konzerválta a nyugdíjasok életszínvonalát a 2010 évi szinten!

Már akkor jeleztük Orbán Viktor kormányfőnek, - és azóta még négy alkalommal - hogy az infláció követő nyugdíjemelés a jó szándék feltételezése mellett sem képes betölteni a nyugdíjasok  életszínvonalának  megőrzésére irányuló szerepét. Pontosabban csak részben felel meg ennek a funkciójának. Azért mondjuk és állítjuk számadatokkal alátámasztva ezt, mert az infláció követő nyugdíjemelés csak az országos nyugdíj átlag, vagy az azt meghaladó nyugdíjak esetében életszínvonal megőrző, illetve kismértékben, eltérő nagyságban életszínvonal növelő. A KSH adatok azóta is minden évben bizonyítják, hogy az öregségi nyugdíjasoknak csak 1/3 része esik ebbe a kategóriába.

Az országos átlag alatt lévő nyugdíjak vásárló értéke évről évre csökken. Az ebbe a kategóriába eső nyugdíjasok, akik az öregségi nyugdíjasok 2/3-a az az 66%-a különböző mértékben ugyan de folyamatosan elszegényedik. És itt van ennek az infláció követő nyugdíjemelésnek az óriási hibája, melynek következtében a valamivel több mint 2 millió öregségi nyugdíjas közül több mint 1 millió 300 ezer szépkorú társunknak folyamatosan csökken az életszínvonala, ezzel szoros összefüggésben az életminősége is.

A kormányzati kommunikáció minden évben a nyugdíjemelés környékén többször is kiáll a társadalom elé és elmondja, hogy átlagban hány százalékkal emelkednek a nyugdíjak és ez éves szinten mekkora összeg. 2017 év végén és 2018 év elején is ez történt. Az országos és megyei médiumokban többször is kommunikálták, hogy a 2018 évi nyugdíjak 3%-al emelkednek, átlagosan 4 ezer forinttal, amely éves szinten 48 ezer forint többlet bevételt jelent. ..........

Az anyag és táblázat teljes terjedelmében a "LETÖLTHETŐ ANYAGOK" könyvtárban olvasható és onnan le is tölthető

Elnökség

    iwiw facebook twitter kedvencekhez nyomtatási képCikk nyomtatása


« VISSZA

 

Letölthető anyagok
1% felajánlása
AKTUALITÁSOK
Zengett az ének a Kaposmérői Református Templomban    
Általános | 2026.07.27.
Zengett az ének a Kaposmérői Református TemplombanKÖZEL az ÚRHOZ címmel Július 25.-én ötödik alkalommal rendezte meg Szövetségünk az Egyházi Énekek Ökumenikus Találkozóját. A Kaposmérői református templomot zsúfolásig megtöltötték a kluboktól érkező csoportok, a szólisták és a különleges rendezvény iránt érdeklődők.
KÖZEL AZ ÚRHOZ    
Általános | 2026.05.16.
Egyházi Énekek V. Ökumenikus Találkozója Szövetségünk tagsága körében jelentős a valamelyik felekezethez tartozó hívők aránya. Ezért is fogalmazódott meg a gondolat, hogy hívő tagjaink részére is programot kínáljunk.
Felhívás a Szövetség által kiírt verenyeken való részvételre    
Általános | 2026.04.17.
2026.-ban is Ezüst Nyár    
Általános | 2026.04.12.
Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének elnöksége február 23-i ülésén döntött arról, hogy megfelelő érdeklődés mellett ismét megrendezi a Tábort
Tisztújítás a Szövetségben 2026    
Általános | 2026.04.01.
Tisztújítás a Szövetségben 2026Több mint hetven százalékos részvétellel tartott küldöttgyűlést 2026. március 25.-én a Szövetségünk. Mivel a négy éve megválasztott tisztségviselők mandátuma lejárt, az értekezlet legfőbb feladata az elnökség és a bizottságok újraválasztása volt.
LEGÚJABB KÉPEK
 
 
 
 
És fogyasztás 
 
 
 
Készül a szeretet szendvics 
 
Gujás Tiborné vers, Kuminecz Edit ének 
 
Navrasics Jenő Zákányfalu 
 
Iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület Kórusa 
 
Az elnök zárszava 
 
 
 
Fehér Gáborné Nagyatádi Obsitos Nyugdíjas Klub 
 
Emléklap átadás 
 
Babócsai Nárcisz Nyugdíjas Klub 
 
Nyugdíjasok Lengyeltóti Egyesülete 
 
Kaposszerdahelyi Nyugdíjas Egyesület 
 
Kaposvári Harmónia Énekegyüttes 
 
 
 
Fotózkodás a szünetben 
 
Kőröshegyi Nyugdíjas Klub 
 
Gadányért Somogyért Egyesület