Hírlevél
BEMUTATKOZÁS SZERVEZETEINK AKTUALITÁSOK ESEMÉNYEK TAGSZERVEZETEINKTŐL GALÉRIA LINKEK ELÉRHETŐSÉG DÍJAZOTTAK GÁLÁK
AKTUALITÁSOK
Mozgalmas félév van mögöttünk. Megyei szintű rendezvények a 25 éves évforduló jegyében!    
Általános | 2016.12.05.
Szövetségünk életében már több éves hagyomány, hogy a megyei szintű zömmel rendezvények az év második felében kerülnek megrendezésre. Így volt ez 2016-ban is. Augusztustól november végéig hét, több éves, évtizedes múltra visszatekintő eseménysor kínált hasznos és kellemes programot szépkorú tagjainknak. Az év kiemelkedő eseménye volt a Szövetségünk megalakulása 25. évfordulója alkalmából rendezett Jubileumi Ünnepi Küldöttgyűlés!

 

Új helyszín, új versenyszámok

„REUMA KÚRA 2016” Kaposmérő

Szövetségünk életében már több éves hagyomány, hogy a megyei szintű zömmel rendezvények az év második felében kerülnek megrendezésre. Így volt ez 2016-ban is. Augusztustól november végéig hét, több éves, évtizedes múltra visszatekintő eseménysor kínált hasznos és kellemes programot szépkorú tagjainknak.

Az év kiemelkedő eseménye volt a Szövetségünk megalakulása 25. évfordulója alkalmából rendezett Jubileumi Ünnepi Küldöttgyűlés!

A második félévben az  első megyei szintű rendezvényünkre augusztus 13.-án került sor. Hatodik alkalommal rendeztük meg a „Reuma Kúra” Somogyi Szépkorúak Játékos Sportversenyét. Öt éven keresztül Hetes község volt a házigazdája e népszerű programunknak. Ebben az évben új helyszínre költöztünk. Ezúttal a kaposmérői sportcentrum volt a helyszíne a versenynek, amely nagyszerű feltételeket nyújtott számunkra. Házigazdáink, egyben támogatóink, a Kaposmérői Önkormányzat Képviselő Testülete és a Nyugdíjas klub ötletei alapján  új versenyszámok kerültek a programba. Ilyenek, mint a „vak vezet világtalant”, a „lepedő akrobatika”. Természetesen a hely szellemének megfelelően az íjászatban is összemérhették ügyességüket a versenyzők.

Az új helyszínen is közel háromszázad versenyeztek. Első alkalommal vett rész egy csapattal a programunkban a Siketek és Nagyothallók Somogy megyei Szervezete.

Nagyszerű szervezés és lebonyolítás mellett végül a Hetesi Nyugdíjas Klub vitte el az első helyet.


Megszokott helyen, hagyományosan kedvelt és új programokkal

„EZÜST NYÁR 2016” Balatonszemes

Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is „telt házzal” rendeztük meg a 33. „EZÜST NYÁR” Somogyi Szépkorúak Táborát.

A már népszerű programok mellett újakkal is bővült a paletta. Idén sem maradhatott el a balatonfüredi hajókirándulás, a szalonnasütés, a ki mit tud, a mindig nagy derültséget, „bolondozást” kiváltó tábor királya megválasztása és az alattvalók tisztelgése az uralkodó előtt. Közkívánatra ismét visszakerült a program a reggeli torna és a sportnap, amelyek az olimpia jegyében zajlottak. A táborlakók kisvonattal kirándulást tettek az ebben az évben megnyílt Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogató Központ és Kilátóba, amely nagy tetszést váltott ki. Nagy sikere volt a helyi és környékbeli nyugdíjas szervezeteink által adott egész estét betöltő sokszínű gálaműsornak. Az évek óta visszatérő Berzencei Színjátszó Kör nosztalgia estje sokakat késztetett közös dalolásra. Dr Kokh Béla balatonszabadi háziorvos és a Somogy Megyei Egészségfórum munkatársai az egészség megőrzés fontosságára irányították rá a figyelmet és adtak megszívlelendő tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hogyan lassítható az öregedés. Kiss Iván marcali plébános lelki útravalóval látta el a táborlakókat.

A Balatonszemesi Önkormányzat Képviselő Testülete 100 ezer forinttal támogatta a Tábor sikeres megrendezését. Köszönet érte!

Kovács Margit táborvezető a segítőivel együtt lelkes és önzetlen munkájával nagyban hozzá járult ahhoz, hogy a már jól megszokott módon köszöntek el a hat nap végén a szépkorú táborozók: „jövőre veletek ugyanitt”!

Ismét Nagyatádon!

Tagszervezeti Vezetők Találkozója

Ismét Somogy megye szép és hangulatos városát választotta Szövetségünk elnöksége a Tagszervezeti Vezetők szeptemberi hagyományos két napos találkozójának helyszínéül. A rendezvény támogatója Ormai István polgármester úr és a város képviselő testülete, valamint Lassú István Lábod polgármestere nagyszerű szabadidős  programmal  tette felejthetetlenné a  találkozónkat. A Lábodi tájház,  a Vadászati Múzeum és Trófeagyűjtemény megtekintése, a Nagysalléri vadászház, vadaskert meglátogatása különleges élmény volt számunkra.

A találkozó szakmai programjában kiemelt helyet kapott a nyugdíjasok élethelyzetének, életminőségének elemzése, az ebből adódó tennivalók megbeszélése. A résztvevő tagszervezeti vezetők egyetértettek az elnökség azon megállapításával, hogy a nyugdíjemelés jelenlegi, inflációkövető rendszere az átlag alatti nyugdíjak esetében nem őrzi meg a nyugdíjak  vásárló értékét. Ez pedig a szépkorúak kétharmadára igaz. A Szövetség csatlakozott ahhoz a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által kezdeményezett kérdőíves felmérésében való részvételhez, ami egy országos vizsgálat a nyugdíjasok életminőségének megalapozott elemzésére. Fontos témák között szerepelt a 2017 évi új tagdíjfizetési rendszer bevezetésével, az Idősek Hónapja rendezvényeinek megszervezésével kapcsolatos teendők megbeszélése. A tagszervezeti vezetők tájékoztatót hallgattak meg a Szövetség Jubileumi Ünnepi Küldöttgyűlésével kapcsolatos előkészületekről helyzetéről.

Idősek Hónapja

Négy rendezvény, négy helyszínen.

Szövetségünk ebben az évben is négy kiemelt rendezvényt tartott az Idősek Hónapja alkalmából. Ez a valamivel több mint egy hónap a tagszervezeteink nagy kulturális seregszemléje volt. A négy helyszínen közel 110 műsorszám kapott bemutatkozási lehetőséget, melyre a jogot a tavaszi tíz kistérségi kulturális bemutatókon vívták ki.

Az Idősek Hónapját szeptember 25.-én hagyományosan Taszáron a IV. alkalommal megrendezett Somogyi Szépkorúak Katonadalos Találkozójával nyitottuk meg. Stikel János elnök itt és a további három művészeti gálán is hangsúlyosan beszélt a nyugdíjasok helyzetéről. Az elnökség véleményét tolmácsolva kiemelte, hogy megítélésük szerint hamis az a kormányzati állítás, miszerint az inflációkövető nyugdíjemelés megőrizte és megőrzi a nyugdíjak vásárló értékét, ennek következtében nem csökkent a nyugdíjasok életszínvonala. Az átlag nyugdíjra való hivatkozás nem tükrözi a valóságot, és megtévesztőek az adatok. Ez alkalommal is kérte Orbán Viktor miniszterelnököt és egyben javasolta, hogy változtassák meg a nyugdíjemelés jelenlegi rendszerét. Az elnökség véleménye szerint a nyugdíjasok megérdemlik, hogy nyugodtan gondtalanul éljék le életük hátralévő részét.

A negyedik alkalommal megrendezett országosan is egyedülálló katonadalos találkozón ezúttal 23 műsorszámot hallhatott a közel négyszáz résztvevő. A Veszprémi Helyőrségi Zenekar nagysikerű mini koncertjét követően ismert és ritkán hallható katonadalokat énekeltek a kórusok. Szerelmes katonadalok, hortobágyi, galgamenti csárdás katonadalok mellett igazi különlegességek is elhangzottak. Köztük  első világháborúban, hadifogoly táborban született dalok. Az idén az Ötvöskónyi Ezüsthárs Szépkorúak Egyesülete Rozmaring Népdalkör zenés irodalmi összeállításával az háborúkban eltűnt katonákra emlékeztünk.

A résztvevők ismét megállapították, létjogosultsága van ennek a találkozónak, amely a lassan feledésbe merülő katonadal kincs megmentését, a katonadalok népszerűsítését célozza.

Sokan felvetették, hogy ez a nagyszerű rendezvény, amely a katonai hagyományok ápolása is egyben nagyobb figyelmet érdemelne a honvédelmi minisztertől és a Magyar Honvédség  legfelsőbb katonai vezetésétől.

Csurgón és Tabon

a hagyományos „Megyei Szépkorúak Megyei Művészeti Gálái”

Az ebben az esztendőben megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő megyei nyugdíjas szervezet először 20 évvel ezelőtt Marcaliban tartott kulturális bemutatót. Az akkori nagy sikerű találkozó hagyományt teremtett. Attól fogva megszakítás nélkül minden évben a Szépkorúak Hónapjában rendezik meg gála műsoraikat. Kezdetben egy helyszínen Kaposváron zajlottak a bemutatók, később kettő, majd napjainkban már négy település a házigazdája minden évben e művészeti műsorfolyamnak.

Október 8.-án és 15.-én Csurgón és Tabon mutatkoztak be azok a műsorszámok, amelyeket a kistérségi kulturális bemutatók zsűrijei méltónak találtak a megye gálákon való bemutatásra. A zsúfolásig megtelt művelődési házak közönsége előtt a két helyszínen összesen 73 műsorszámot láthatott a közel ezer fős közönség.

Füstös János Csurgó város polgármestere és Schmidt Jenő Tab város polgármestere a rendezvények védnökei ideális feltételeket biztosítottak szövetségünk számára a gálák megrendezéséhez. A helyi nyugdíjas klubjaink, a művelődési ház munkatársai pedig nagyon lelkes és pontos munkával járultak hozzá a rendezvények sikeréhez.

A műsorfolyamok sorában a kórusok előadásában elsősorban a magyar ezen belül is somogyi népdalkincsből hallhattunk nagyon szép csokrokat. Emellett a modernebb és a nosztalgia dalok is helyet kaptak. A korábbi évekhez képest több volt a táncprodukciók száma. Ezek között megnőtt az aránya a modern zenére készült koreográfiáknak, de szép számmal voltak igazi autentikus néptáncok is. Továbbra is sokan voltak azok, akik egy egy szép verssel ajándékozták meg a lelkes és hálás közönséget, aki gyakran jutalmazta vastapssal a színvonalas műsorszámokat.

A több mint hetven bemutatott műsorszám láttán egyöntetű volt a közönség és a szakemberek véleménye abban, hogy tovább emelkedett a bemutatott műsorszámok színvonala az elmúlt évhez képest is.

Színpadon a lassan feledésbe merülő népi hagyományok.

Somogyi Szépkorúak III. Hagyományőrző és színjátszó találkozója

Nikla

Ha igaz az, hogy a nevetés gyógyít, akkor nagyon sok szépkorú lett egészségesebb és éveket fiatalodott a november 5.-én Niklán megtartott hagyományőrző és színjátszó találkozón, amely harmadik alkalommal került megrendezésre, a hangulatos somogyi településen.

A Szövetség az érdekképviselet mellet nagyon fontosnak tartja a lassan feledésbe merülő népi hagyományok felelevenítését, bemutatását. A hosszabb lélegzetű hagyományokat bemutató és egyéb színdarabok előadásának kívánt három évvel ezelőtt színpadot biztosítani a Szövetség. Ezért született meg ennek a találkozónak az ötlete, amelyből mostanra hagyomány lett. Ebben az évben tíz településről tíz jelenetet láthattak a több mint három órás programban a niklai kultúrházat zsúfolásig megtöltő nézők.

A találkozón tíz településről, tíz műsorszám került színpadra a több mint három órás program során.

A rövidebb, hosszabb prózai-zenés-táncos jelenetek kivétel nélkül hangos nevetésre, jókedvre ingerelték a nézőket. A vendéglátó niklai hagyományőrzők már az elején megadták az alaphangulatot mikor műsorukkal az üzenték, hogy nem csak a húszéveseké a világ.

A hagyományokat elevenítették fel a sok humorral, énekkel és pletykával fűszerezett tollfosztásról, fonóban való együttlétről, vagy a disznóvágásról szóló jelenetek. Megtudhattuk, milyen is volt rége egy disznóvágáson a „nyárs dugás”.

A hófehérke és a hét törpe története is egy sajátos feldolgozásban került színpadra, persze az is sok humorral tarkítva.

A humor nyelvén több produkcióban is hangsúlyosan jelent meg a jó magyar bor és a pálinka „közösség formáló” ereje.

A somogyi Szépkorúak Hagyományőrző és Színjátszó Találkozójával zárult a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége Szépkorúak Hónapjának rendezvénysorozata.


E hét rendezvényről készült fotók a galériába láthatóak!

Elnökség

    iwiw facebook twitter kedvencekhez nyomtatási képCikk nyomtatása


« VISSZA

 

Letölthető anyagok
1% felajánlása
AKTUALITÁSOK
PORGRAMOK 2024    
Általános | 2024.04.15.
Szövetségünk 2024 április 04.-én tartotta Küldöttgyűlését. A küldöttek az előírt napirendek között elfogadták az elnökség 2024 évre ajánlott munkaprogramját, benne a tagszervezetek felé javasolt pályázatokat és versenyeket.
Isten veled Elnök Úr! Isten Veled Gyenesei Pista!    
Általános | 2024.04.15.
Mint ismeretes előttetek, Dr. Gyenesei István a 30. éves SOMOGYÉRT Egyesület elnöke, türelemmel viselt súlyos betegség következtében március 21.-én elhunyt. Április 06.-án Kaposváron helyezték végső nyugalomba. A gyászszertartáson a SOMOGYÉRT Egyesület és a Szövetségünk nevében Stikel János mondott búcsúzó beszédet.
Nagy segítség számunkra a személyi jövedelemadó 1%.-nak felajánlása    
Általános | 2024.01.22.
Nagy segítség számunkra a személyi jövedelemadó 1%.-nak felajánlása
Legördült a függöny 2023-ban    
Általános | 2023.12.23.
Siófokon a Szépkorúak Hónapja rendezvény sorozat zárásaként megtartott vegyes műfajú gálával véget ért a Szövetség 2023. második féléves programja, amely hat vármegyei szintű rendezvényt foglalt magába. A sokszínű több programot is felsorakoztató rendezvények szövetségünk tagságának túlnyomó többségét aktivizálták. Közel kétezer szépkorú társunk volt tevékeny résztvevője a tartalmas, változatos és szórakoztató eseményeknek.
Bővülő, színesedő programok 2023.-ban    
Általános | 2023.11.20.
A 2023 évi programban hat versenyt hirdettünk meg. Általánosságban elmondható, hogy van létjogosultsága ezeknek a versenyeknek. A programok több száz nyugdíjas társunkat aktivizált, mozgatott meg
LEGÚJABB KÉPEK
Ulrich Róbert a csurgói Viktor Kft. igazgatója Díszoklevél 
 
Gál Istvánné Mezőcsokonya Díszoklevél 
 
 
 
Gyurik Attila Fiad polgármestere Díszoklevél 
 
Tóth Gergely a CE Plaza Hotel tulajdonosa Díszoklevél 
 
Tóth Lajosné Nágocs Szövetségben a Szépkorúakért Díj 
 
Székely Lászlóné Somogysárd Díszoklevél  
 
Pápa Erzsébet Csurgó Díszoklevél 
 
Márkus Ferencné Várda Díszoklevél 
 
Majzik Gyuláné Mezőcsokonya Díszoklevél 
 
László Vilmosné a Várda Díszoklevél 
 
Kovács Ferenc Szentgáloskér Díszoklevél 
 
Joós Ferencné Nagyatád Díszoklevél  
 
Horváth Győző Iharos polgármestere Díszoklevé 
 
Fülöp Magdolna Csombárd Díszoklevél 
 
Éder Erzsébet Kaposvár Díszoklevél 
 
Dékány Lászlóné Csombárd Diszoklevél 
 
Huszti Gábor Somogy Vármegye Közgyűlés alelnöke Szövetség Dísz Tagja 
 
 
 
Verb Józsefné Zselickislak Szövetségben a Szépkorúakért Díj