Hírlevél
BEMUTATKOZÁS SZERVEZETEINK AKTUALITÁSOK ESEMÉNYEK TAGSZERVEZETEINKTŐL GALÉRIA LINKEK ELÉRHETŐSÉG DÍJAZOTTAK GÁLÁK
AKTUALITÁSOK
Sinopharm: Igen? Nem? Szövetségünk elnökségének javaslatai, kérései Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez    
Általános | 2021.06.20.
Szövetségünk elnöksége 2021. június 18.-án levelet küldött Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének. Tartalmát indokolja, hogy a koronavírus elleni oltásnál használt kínai Sinopharm vakcinával kapcsolatban rendkívül ellentmondásos információk hangzanak el nemzetközi és hazai szakemberek, valamint politikusok részéről. Nem tisztul, inkább zavarosabb a kép abban a tekintetben, hogy a 60 év feletti lakosság körében mennyire hatásos a Sinopharm vakcina.

A vakcinával kapcsolatosan három olyan témában kérjük a hathatós intézkedését, amely komoly mértékben foglalkoztatja és érinti a nyugdíjasainkat.

1. Elnökségünk kéri és kezdeményezi a miniszterelnök úr intézkedését abban, hogy a statisztikai  mintavétel elve alapján önként jelentkező 60 év feletti nyugdíjasokon az állam költségén végezzék el  azt a hatásvizsgálatot, olyan létszámban, amely meggyőzően bizonyítja, vagy cáfolja a médiában és a közbeszédben tetten érhető véleményeket. Adjanak ki erről hivatalos tényszámokon nyugvó közleményt. A vizsgálat eredményétől függően jelöljék meg, hogy szükséges e további intézkedés és  az mi lesz, vagy az eredmények alátámasszák a hatásosságot.

2. Számunkra nehezen értelmezhető, hogy EU-s állampolgárként nem utazhatnánk szabadon a tagországokba. A fentiek megoldása érdekében személyes súlyát és a diplomácia minden eszközét vesse be annak érdekében, hogy a Sinopharm gyártója a hatvan év felettiekre vonatkozó hatás vizsgálati tapasztalatait hozza nyilvánosságra. Érjék el a közel egymillió magyar érdekében, hogy a kínai fél kérje az Európai Gyógyszerügynökségnél a vakcina   vizsgálatát és elfogadását.

3. A fentiekkel szorosan összefügg a harmadik kérésünk és kezdeményezésünk.    Magyarország kormánya a saját vizsgálata eredményeire hivatkozva kezdeményezze az Európai Unió minden országában a Sinopharm vakcina elfogadását, ezzel az érintett országokba való beutazás  tilalmának feloldását.

Bízunk abban, hogy a nyugdíjasaink által a Sinopharm vakcinával kapcsolatosan megfogalmazott kételyeinket, véleményünket és javaslatainkat a miniszterelnök úr és kormánya megfontolásra érdemesnek tartja, segíti őket abban, hogy ezekben a kérdésekben a magyar nyugdíjasok érdekében a meglévő problémák megoldását szolgáló döntések megszülessenek.

A levél teljes tartalma elolvasható letölthető a „LETÖLTHETŐ ANYAGOK” könyvtárból!

Elnökség

    iwiw facebook twitter kedvencekhez nyomtatási képCikk nyomtatása


« VISSZA

 

Letölthető anyagok
1% felajánlása
AKTUALITÁSOK
Sinopharm: Igen? Nem? Szövetségünk elnökségének javaslatai, kérései Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez    
Általános | 2021.06.20.
Szövetségünk elnöksége 2021. június 18.-án levelet küldött Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének. Tartalmát indokolja, hogy a koronavírus elleni oltásnál használt kínai Sinopharm vakcinával kapcsolatban rendkívül ellentmondásos információk hangzanak el nemzetközi és hazai szakemberek, valamint politikusok részéről. Nem tisztul, inkább zavarosabb a kép abban a tekintetben, hogy a 60 év feletti lakosság körében mennyire hatásos a Sinopharm vakcina.
Felhívás! Ezüst Nyár 2021 Somogyi Szépkorúak Tábora    
Általános | 2021.05.14.
Mit várok a kr.u. 2021. esztendőtöl?    
Általános | 2020.12.29.
Most 2020 végén nagyon egyszerű a válasz a címben feltett kérdése. Semmit nem várok jobban, mint hogy eltűnjön az életünkből a rettegett vírus
Vajon megőrizték e 2011-2020 között a nyugdíjak a vásárló értéküket! ( rövidített változat )    
Általános | 2020.12.25.
Tíz év telt el azóta, hogy a nyugdíjasok életszínvonalának megőrzése érdekében törvény született az infláció követő nyugdíjemelésről….
Vásárlási időzóna    
Általános | 2020.11.25.
Újabb, a koronavírus járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló intézkedés lépett életbe. A kormány az Idősek Tanácsa javaslatára keddtől ismét bevezette az idősek - vagyis a 65 év felettiek - vásárlási sávját. Sajnos ezzel kapcsolatosan bekövetkezett az a helyzet, amely előre kiszámítható volt.
LEGÚJABB KÉPEK
 
 
 
 
 
 
 
 
A szépkorúak és az elismerésben részesültek egészségére 
 
 
 
Elköszönés Balázs Gézánétól a Szövetség elnökségi tagjától 
 
EMLÉKLAP Fonói Őszi Fény Nyugdíjas Klubnak 
 
EMLÉKLAP Nagyberki Pedagógus Kórus 
 
EMLÉKLAP Kisgyalánért Egyesület Nőegylet 
 
EMLÉKLAP Balatonszentgyörgyi Margaréta Nyugdíjas Egyesület 
 
EMLÉKLAP Törökkoppányi Nyugdíjas Klub 
 
EMLÉKLAP Sávolyi Dalkör 
 
KOVÁCS LAJOS Emlékplakett 8. Kaposmérői Nyugdíjas Klub  
 
KOVÁCS LAJOS Emlékplakett 7. Somogysárdi Ezüstfenyő Nyugdíjas Klub  
 
KOVÁCS LAJOS Emlékplakett 6. Lábodi Hölgykoszorú Nyugdíjas Klub  
 
KOVÁCS LAJOS Emlékplakett 5. Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet Nyu 
 
KOVÁCS LAJOS Emlékplakett Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete 
 
KOVÁCS LAJOS emlékplakett Nagyatádi Konzervgyári Szakszervezeti Nyugdíjas Klub 
 
Vida Irén EMLÉKLAP Törökkoppányi Nyugdíjas Klub