Hírlevél
BEMUTATKOZÁS SZERVEZETEINK AKTUALITÁSOK ESEMÉNYEK TAGSZERVEZETEINKTŐL GALÉRIA LINKEK ELÉRHETŐSÉG DÍJAZOTTAK GÁLÁK
AKTUALITÁSOK
Mennyi az annyi? Megőrzik e a nyugdíjak a vásárló értéküket 2016-ban az 1.6%-os nyugdíjemelés után? Harmadik levél Orbán Viktor miniszterelnöknek    
Általános | 2015.12.20.
A kormány szándéka ellenére az infláció mértékével megemelt nyugdíjak nem őrzik meg vásárló értéküket. Erről panaszkodott nagyon sok nyugdíjas társunk az elnökség tagjainak. Hol nyomdafestéket nem tűrő hangom, hol finomabb stílusban bírálták a nyugdíjemelés jelenlegi rendszerét elvét és mértékét. Ezen vélemények hatására döntött úgy elnökségünk, hogy e témában harmadszor is levelet küldünk Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Elnökségünk az elmúlt években folyamatosan foglalkozott azzal a kormányzati akarattal és állásponttal, mely szerint az inflációval emelt nyugdíjak megőrzik e reálértéküket.

Az elsősorban gyakorlati tapasztalatokra építő véleményünk évek óta változatlan abban a tekintetben, hogy a kormány által prognosztizált éves általános inflációval megegyező nyugdíj emelés nem őrzi meg a nyugdíjak vásárló értékét. Ebből fakadóan az idős emberek döntő többsége a nyugdíjas létet egy folyamatos életszínvonal és életminőség romlásaként élik meg.

Az elmúlt négy évben kétszer írtunk levelet a Orbán Viktor miniszterelnöknek. 2012-ben és 2015-ben.

E két levélre azonban érdemi reakció nem történt!

( A levelek és válaszlevél a „LETÖLTHETŐ ANYAKOK”  könyvtárban elolvasható és letölthető! )

Szövetségünk elnöksége a tagságunktól beérkezett vélemények javaslatok hatására, novemberi ülésén részletesen elemezte a 2016 évi 1,6%-os nyugdíjemelésnek az egyes nyugdíjas rétegekre gyakorolt hatását és részletes számításokkal támasztotta alá, hogy a „százalékos egyen emelés” az országos átlag alatti nyugdíjak esetében nem őrzi meg a vásárló  értékét, így ezen körbe esők életszínvonala tovább csökken.

( A részletes adatokat a két melléklet tartalmazza, amely a„LETÖLTHETŐ ANYAKOK”  könyvtárban megtalálhatóak. )

Arról döntöttünk, hogy ismételten jelezni kell a Orbán Viktor miniszterelnök  felé, hogy a probléma változatlanul fenn áll és javasoljuk, hogy a nyugdíjemelés elveit újra kell gondolni és meg kell változtatni.

A Szövetség álláspontja továbbra is,  az, hogy:

  1. A tervezett infláció mértékével megegyező nyugdíj emelés az országos átlag alatti nyugdíjak esetében nem őrzi meg a nyugdíjak vásárlóértékét!
  2. Szükséges a nyugdíjemelés elveinek újragondolása és átalakítása törvényi újraszabályozása!

A Szövetség elnökségének számokkal, alátámasztott megállapításait az alábbi adatok és következtetések is igazolják:

( az alapadatok a KSH-tól és az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól származnak, a honlapjaikon mindenki által hozzáférhetőek. )

Az öregségi nyugellátásban részesülők összetétele a havi nyugdíj összege szerint:

Az öregségi nyugdíjban részesülők száma 2015-ben: 2 023000 fő

-  60% nyugdíja nem éri el a 100 000.-forint/fő/hó-t; ( ebből 110 000 nyugdíjasnak 60             ezer forint alatt, vagy akörül              van az ellátása )

-  700 000 fő nyugdíja meghaladja a 100 000.-forint/hó-t

-  101 000 fő nyugdíja meghaladja a 200 000.-forint/hó-t

  1. Az öregségi nyugellátásban részesülők közel 2/3-nak a havi nyugdíja nem éri el az országos átlagot, 60% esetében messze elmarad attól! Az öregségi nyugellátásban részesülők 1/3-nak nyugdíja haladja meg az országos átlagot!
  2. A fenti arányokból következik, hogy - megengedve, de nem elfogadva azt a kormányzati véleményt, hogy az infláció mértékével emelt nyugdíjak megőrzik a reálértéküket – az öregségi nyugellátásban részesülők két harmadának évről évre csökken az életszínvonala, 1/3-nak pedig különböző mértékben ugyan de növekszik.
  3. A fenti ténymegállapításokból és tényszerű adatokból következik, hogy a jelenlegi, infláció mértékétől függő „egyen százalékos nyugdíjemelés” logikája rossz és nem biztosítja az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők életszínvonalának megőrzését. Ez pedig a nyugdíjasok 2/3-t érinti, az az a döntő többségét.

A Szövetség elnöksége véleménye szerint – mely számításokon alapul - az infláció minden nyugdíjasnak megközelítőleg ugyan akkora összeget vesz ki a pénztárcájából, ezért a nyugdíjemeléssel mindenkinek egyforma összeget kell vissza is tenni ha a kormány érvényesíteni akarja azt az elvet, hogy a nyugdíjemeléssel a nyugdíjak megőrizzék a vásárlóértéküket!!!

Ezért is javasoltuk immáron harmadszor, hogy s nyugdíjemelés jelenlegi rendjét szabályozó jogszabályt vizsgálják felül és az általunk tett javaslat figyelembe vételével változtassák meg!

( A miniszterelnöknek írt levelünk a„LETÖLTHETŐ ANYAKOK”  könyvtárban megtalálhat és letölthető. )

Lényeges megjegyzések:

Több az országos átlagnyugdíjtól lényegesen magasabb nyugdíjjal rendelkező nyugdíjas társunk indulatosan fejezte ki ellenvéleményét azzal a javaslatunkkal kapcsolatosan, hogy minden nyugdíj egyforma összeggel a infláció átlagnyugdíjra vonatkozó forintosított összegével emelkedjen.

Elnökségünk természetesnek és teljesen rendjén valónak tartja, hogy a nyugdíjak nagyságában tükröződni kell az illető aktív évei nyugdíjat meghatározó és befolyásoló mutatóinak. Mint az iskolai végzettség, jövedelme nagysága, járulékfizetés nagysága, az illető beosztása stb.

Javaslatunkban szó sincs arról, hogy azt szeretnénk, hogy mindenkinek egyforma legyen a nyugdíja!

De!

-  Nyugdíjba vonuláskor mindenki kap egy összeget, ami  megfelelően van                    differenciálva. Ez kifejezi az aktív évei      nyugdíjat meghatározó és befolyásoló        mutatóit;

-  Akkor, amikor a kormányzati cél a nyugdíjak vásárló értékének a megőrzése, a          kisnyugdíjasokkal szemben         méltánytalan a jelenlegi nyugdíjemelési rendszer.    Minden évben tovább nyílik a „nyugdíjas olló”

Akik ma indulatoskodnak, vagy nem értik, vagy nem akarják érteni javaslatunkat. Még soha nem gondolták végig a jelenlegi nyugdíjemelési elv igazságtalanságát! Ezen túlmenően hiányzik belőlük a nyugdíjas társaik iránti szolidaritás!

Kérjük, hogy gondolják végig mit javaslunk!

Szövetségünk nem az országos átlag feletti nyugdíjak miatt emeli fel szavát ( a nyugdíjasok 1/3-a ). Sőt egyetért azzal, hogy ezek a nyugdíjak a rendjén valók és ezek a nyugdíjak biztosíthatják a megfelelő életszínvonalat, életminőséget, gondtalan nyugdíjas éveket, amelyre joggal vágynak a szépkorúak!

Mi azok érdekében emeljük fel szavunkat és fogalmazzuk meg javaslatunkat, akik a nyugdíjas társadalom 2/3-t alkotják, ezek pedig az országos átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők, közismert szóhasználattal élve „kisnyugdíjasok"! Az pedig - a számok súlya alatt- belátható, hogy ők teszik ki a nyugdíjas társadalom döntő többségét!!!

Az infláció növelte kiadás a nyugdíjas takarító nőnek sem lesz kevesebb és a nyugdíjas vezérigazgatónak sem lesz több!!

Szövetségünk elnöksége hangsúlyozza, hogy kritikai élű véleményünket és javaslatainkat a jó szándék és a szépkorúak iránt érzett felelősség érzetünk vezérli.

Abban a reményben fordulunk harmadszor is Orbán Viktor miniszterelnökhöz e témában, mert meggyőződésünk, hogy a nyugdíjemelés jelenlegi rendszerének megváltoztatásával, átalakításával érdemben foglalkozni szükséges.

Elnökség

    iwiw facebook twitter kedvencekhez nyomtatási képCikk nyomtatása


« VISSZA

 

Letölthető anyagok
1% felajánlása
AKTUALITÁSOK
Somogyi Népviseletek Bemutatója    
Általános | 2018.08.14.
Somogyi Népviseletek BemutatójaSzövetségünk kiemelt feladatának tekinti a néphagyományok megőrzését, bemutatását és átörökítését a jövő nemzedékének.Ezek közé tartozik a somogyi népviseletek megőrzése és bemutatása is.
Vegyes aktualitások 2018 második félévéről    
Általános | 2018.07.05.
Elnökségünk júniusi ülésén megtárgyalta a 2018 második félévre tervezett programokat, az ezekkel kapcsolatos szervezési tennivalókat.Döntés született a rendezvények helyszíneiről és időpontjairól.Az előttünk álló félévben a Szövetség 9 megyei szintű rendezvényt tervezett és szervez. Sokszínű programokban gazdag félév elé nézünk.
Vegyes aktualitások    
Általános | 2018.04.24.
Megint kimaradnak a fával és szénnel fűtők a rezsi csökkentésből ?    
Általános | 2018.03.30.
Március 27.- én Szövetségünk elnöksége nevében levelet küldött Stikel János elnök Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek a fával és szénnel fűtők rezsicsökkentése körül érzékelhető bizonytalanság miatt!
...hogy jó legyen nyugdíjasnak lenni!... Újabb négy év tartalmas munkájával lett patinásabb Szövetségünk!    
Általános | 2018.03.30.
...hogy jó legyen nyugdíjasnak lenni!... Újabb négy év tartalmas munkájával lett patinásabb Szövetségünk!Magas részvétel mellett tartottuk meg március 21-én Szövetségünk tisztújító küldöttgyűlését, amely számadás volt az elmúlt négy év és a 2017-es év munkájáról.
LEGÚJABB KÉPEK
Hunyadi Magdolna leköszönő kistérségi vezető 
 
Szabó Tiborné ügyvezető alelnök nyugdíjba vonulása az elnökségből 
 
Az Etikai Bizottság 
 
A Felügyelő Bizottság 
 
A Kulturális Bizottság 
 
Az elnök és a négy alelnök 
 
Az új elnökség 
 
Igen 
 
Kutor Sándor a Marcali és Környéke Nyugdíjas Kistérség vezető helyettese 
 
Tüttő Lajosné a Somogyvári Sárga rózsa Dalkör vezetője  
 
Verb Józsefné a Zselickislaki Nyugdíjasok Egyesülete elnöke 
 
Kovács Lászlóné klub vezető Nagyberkiből 
 
Nagy Istvánné a Magyaregresi Együtt-egymásért Egyesület elnöke 
 
Tilesch József a Balatonberényi Nyugdíjas Egyesület elnöke 
 
Átadásra várva 
 
Alelnöki előkészület 
 
Gyenesei István a Szövetség Dísz Tagja köszönt 
 
Ormai István a Szövetség Dísz Tagja, Nagyatád polgármestere köszönti a küldöttek 
 
Kiss Jánosné egy verssel köszönti a küldötteket